Amit a gyermekkori elhízásról feltétlenül tudnia kell!
"AZ ELHÍZÁS AZ UTÓBBI ÉVTIZEDEKBEN MAGYARORSZÁGON IS NÉPBETEGSÉGGÉ VÁLT, AMELY ÚJ, MULTIDISZCIPLINÁRIS SZAKTERÜLET AZ OBEZITOLÓGIA KIALAKULÁSÁT IGÉNYELTE. "
„A kövérség nem pusztán önmagában betegség,
hanem más betegség hírnöke is” (Hippokratész)
A túlsúly és az elhízás a XX. század második felében vált népbetegséggé. Évtizedekkel ezelőtt az orvosképzésben csak mint tünetet, esetleg esztétikai, mobilitási problémát említették, nem eléggé felismerve és hangsúlyozva kóroki jelentőségét. Elterjedése az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb epidemiológia kihívása a társadalom, a gazdaság és az egészségügyi ellátórendszer számára. Míg korábban az éhezés, napjainkban az elhízáshoz társuló, vagy annak következtében kialakuló patológiás folyamatok, társbetegségek, elsősorban a diabétesz, jelentenek már nagyobb népegészségügyi veszélyt. Az utcákon látható egyre több túlsúlyos felnőtt és gyermek nagy része már a rendelőkben és a kórházi osztályokon is megfordul, immáron BETEGKÉNT, nem pedig esztétikai problémával. Ráadásul társadalmunk öregszik, nagy problémát jelentenek az egyre nagyobb számú, többnyire multi-morbiditásban szenvedő elhízott felnőttek és gyermekek.
A MEGELŐZÉS
Félig nyert ügyünk van, ha a terhesség vállalása előtt
az édesanya saját testsúlyát optimalizálja, és nem vág bele a terhességbe jelentős súlyfeleslegggel! Ezzel a
terhesség alatti súlygyarapodás megfelelő lesz és a gesztációs (terhességi) diabétesz kialakulását megelőzhetjük.
A gyermek születését követően tegyünk meg mindent az
anyatejes táplálás érdekében. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy az anyatejjel táplált csecsemők felnőttként kevésbé szenvednek majd túlsúlytól.
Kezdjünk időben
hozzátáplálást (6 hó életkor), tápláljuk a gyermeket változatosan! Figyeljünk a
vasbevitelre!
Kisgyermek kortól kezdve tápláljuk a gyermeket egészségesen,
kerüljék az édessséget és a cukros üdítőket!
Biztosítsanak a gyermek számára
rendszeres testmozgási lehetőséget!
Az életkornak megfelelő
alvásidő biztosítása az egyik kulcsfontosságú kérdés a gyermek súlyfejlődése szempontjából.
A serdülő lányok
étkezési problémáinak, testkép zavarának időben való észlelése, kezelése!
MIKOR VIGYEM A GYERMEKET ENDOKRINOLÓGUSHOZ?
- achantosis nigricans észlelése a bőrön. Ha ilyet észlel gyermeke bőrén, akkor irány az endokrinológus szakorvos!
- Hirsutismus- kóros szőrösödés az androgén hormonok befolyásolta testrészen (arc, nyak, alhas, emlőbimbó körül)
- Fokozott akneképződés (súlyosan heges, pattanásos, kráteres arc)
- A menses ciklusosságának zavara
- Alacsonynövés, növekedési sebesség lassulása. (Az alacsonynövés WHO percentilis görbékkel könnyen diagnosztizálható területen, a házi gyermekorvosnál!)
- Késői serdülés, pubertás kor késése: a szakirodalom szerint amennyiben a fiúknál 14, a lányoknál 13 éves korig nem indul meg a folyamat, az betegséget jelezhet- ezért érdemes gyermekorvoshoz, majd endokrinológushoz fordulni. Kórosnak tekinthető az is, amikor a gyermeken elkezdődtek a külső nemi jellegre jellemző változások, ám egy bizonyos ponton megállt a folyamat. A pubertáskor igen fontos a fejlődés szempontjából, hiszen ekkor alakulnak ki a másodlagos nemi jellegek, valamint a szervezet elkezd felkészülni az utódnemzésre. A lányoknál megindul a mellek megnagyobbodása, megjelenik az első vérzés, (általában 12-13 évesen), a fiúknál pedig növekedésnek indulnak a herék és a hímvessző, később pedig kialakul a férfias testalkat, valamint megindul a mutálás.
- Emelkedett éhomi vércukor szint. Éhgyomorra mért vércukorérték felső határa gyermekeknél: 4 – 4,5 mmol/l
- Emelkedett triglicerid, LDL-koleszterin, csökkent HDL-koleszterin értékek
- Dysmorph vonások (arcon, testen a megszokottól eltérő megjelenés)
"TAKE HOME MESSAGE SZÜLŐKNEK"
A gyermekkorú túlsúlyos és elhízott egyének száma nő
Az elhízás oka csak igen kismértékben, kb. 10%-ban hormonális vagy szindrómához kapcsolódó
A fő ok a túlzott, illetve nem megfelelő összetételű és minőségű táplálék felvétele és az ehhez képest mért kevés fizikai aktivitás
A kevés alvásidő szintén elősegíti az elhízást
"A KEZELÉS"
- A helyes étrend és fizikai aktivitás fokozása! Az életmódváltás ne csak addig tartson, amíg a gyermek megszabadul súlyfeleslegétől, hanem szóljon egy életen át!
- A helyes étrend kialakítása az anyatejes táplálással kezdődik!
- Célunk az, hogy a társuló, illetve szövődményként megjelenő betegségek, pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, szénhidrát-, zsíranyagcsere zavarokat megelőzzük, illetve kialakulásuk esetén pedig minél hamarabb kezeljük!
dr. Szakács Krisztina
stock fotók, dr. Szakács Krisztina tulajdona