Az Endomedic csapat nevében Áldott karácsonyt és égészségben, sikerekben gazdag új évet kívánunk!
Modern csíramentes életünk az oka a gyermekkor egyik leggyakoribb rákos megbetegedésének, az akut limfoid leukémiának (ALL), állítja Prof. Mel Greaves, brit tudós, aki több, mint 30 éve foglalkozik rákkutatással.
Az akut limfoid leukémia (ALL) 2000 gyermek közül egyet érintő rosszindulatú megbetegedés. Prof. Mel Greaves rákkutató megközelítőleg 30 éves munkája eredményeként arról számolt be a Nature című tudományos lapnak, hogy az ALL kialakulásának egyik oka az lehet, ha az immunrendszerünk nem találkozik elegendő mennyiségű kórokozóval életünk első pár évében.
Az ALL kialakulásának oka összetett, több lépcsős folyamat- vallja a tudós.
Ismert, hogy az ALL sokkal gyakrabban fordul elő a fejlettebb társadalmakban, ami azt sugallja, hogy modern életvitelünk is hozzájárulhat a betegség kialakulásához. Prof. Greaves, aki több kutatóval is együttműködött az évek során, azt állítja, hogy a betegség kialakulásának 3 szakasza van; az első szakasz egy látszólag teljesen befolyásolhatatlan genetikai mutáció, mely az anyaméhben történik, majd ezt követően a gyermekkor első két évében a mikróbákkal (kórokozókkal) való találkozás hiánya az, amely nem tanítja meg az immunrendszert a betegségekkel szembeni védelemre. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a későbbiekben megjelenő fertőzés olyan kóros immunválaszt vált ki, amely az ALL kialakulásához vezethet.
Prof.Greaves elmondta: A kutatások azt sugallják, hogy az akut limfoid leukémia biológiai okai világosak számunkra: azoknál a gyermekeknél, akiknek genetikai hajlamuk megvan és immunrendszerük nem kellően alapozott (prime), azoknál egy későbbi fertőzéssel párhuzamosan igen nagy eséllyel kialakulhat a fent említett kórkép.
Prof. Greaves állításait alátámasztó bizonyítékok a következők:
A professzor kihangsúlyozta, hogy tanulmányával és az elért eredményekkel nem az a célja, hogy a gyermeküket óvó szülőket hibáztassa, inkább csak arra szeretne rámutatni, hogy a gyermekkorban előforduló leukémia esetleg megelőzhető.
A jótékony baktériumokkal való érintkezés egy bonyolult folyamat, itt nem csak arról van szó, hogy a gyermek érintkezzen azzal a szükséges mennyiségű piszokkal vagy kosszal. Prof. Greaves több jövőbeli megoldást is vizionál kutatási eredményével kapcsolatosan, például jó baktériumokat tartalmazó joghurt italok adásával prime-olná a gyermekek immunrendszerét. Ez az ötlet egyelőre csak fikció és további kutatásokat igényel - mondja a Professzor.
Mindazonáltal arra szeretné felhívni a szülők figyelmét, hogy legyenek kevésbé aggódóak a hétköznapi fertőzésekkel kapcsolatosan és enyhe tünetek miatt ne szakítsák meg gyermekük szociális interakcióit! Enyhe betegség tüneteivel nem lenne szabad a gyermeket kivenni a közösségből! - vallja a Professzor.
Professzor Charles Swanton, az Egyesült Királyság Rákkutató Intézetének vezető klinikusa a következőket jegyezte meg a kutatási eredményekkel kapcsolatosan: A gyermekkori leukémia ritka megbetegedés és jelen pillanatban nem áll rendelkezésünkre semmilyen konkrét terápia vagy gyógymód, amivel a betegség kialakulását megelőzhetnénk. Szeretnénk minden leukémiában szenvedő gyermek szülőjét biztosítani arról, hogy semmilyen módon nem tudtuk volna gyermekük betegségének kialakulását megelőzni.
Forrás:
1, https://www.bbc.com/news/health-44199844
2, https://www.nature.com/articles/s41568-018-0015-6?WT.feed_name=subjects_haematological-diseases
dr. Szakács Krisztina
A fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Engedély nélküli másolása, bármilyen módon történő felhasználása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, amelyet a törvény büntet!
Hozzájárulás kérése: gyogyitomehecskek@gmail.com
.
Az oldalon található információk csak tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, diagnózist, kezelést, ezért panaszával mindig forduljon szakemberhez! A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!