Barion Pixel
Hu En
Bejelentkezés Regisztráció
EndoMedic
Az ótvar (impetigo)
Az impetigo vagy ótvar a bőr gennyes, fertőző betegsége, amely gyermekkorban igen gyakori. Három megjelenési formáját különítjük el, leggyakoribb a KLASSZIKUS, NEM HÓLYAGOS VAGY NEM BULLOSUS FORMA. Erre a formára jellemzőek a pirosas, sárgás nedvedző sebek, melyek a folyamat előrehaladtával sárgásan fénylő pörkökké alakulnak. Leggyakoribb előfordulási helye a száj és orr környéke, illetve az arc egyéb területei. A sebek rendkívül fertőzőek, ruhával, kézzel, törölköző segítségével testszerte is szétszóródhatnak.     Az ótvar ritkább megjelenési formája az ún. HÓLYAGOS VAGY BULLOSUS FORMA, amikor változatos méretű, sárgás folyadékkal telt elváltozásokat láthatunk gyermekünk törzsén, kezén vagy a pelenka által fedett területeken. A betegség ezen formája sokkal inkább érinti az újszülötteket vagy idősebb gyermekeket. Gyakran okoz viszketést és lázzal, nyirokcsomó megnagyobbodással, elesett állapottal járhat.   Ismert egy harmadik típus is, ez az ECTHYMA, mely fekélyesedő formája az ótvarnak, igen ritkán fordul elő.   Mi okozza a betegséget? Két baktérium okoz ótvart, az egyik a Staphylococcus Aureus, a másik pedig a Streptococcus Pyogenes. A kevésbé gyakori hólyagos formát általában Staphylococcus Aureus okozza. Lehet az ótvarnak szövődménye? Az ajánlások szerint az ótvar egy magától gyógyuló betegség, azonban az elváltozások nem csak fizikálisan, hanem pszichésen is megterhelik a gyermeket és szülőt egyaránt, ezért kezelése szükséges. Ritkán komplikáció is felléphet, pl. súlyos bőrgyulladás, vagy vesegyulladás, amely a fertőzést követő egy-két héten belül jelentkezhet. Hogyan diagnosztizáljuk az ótvart? A diagnózis klinikai kép alapján történik. Vérvételre csak akkor van szükség, ha a veseérintettség jeleit látjuk, pl. vizesedés, magas vérnyomás, láz, vérvizelés. A bőrről vett rutinszerű mikrobiológiai minta elvégzése felesleges, ez nem szükséges az ótvar diagnózisához! Mikrobiológiai mintavételére csak akkor van szükség, ha a bőrtünetek nagyon nagy kiterjedésúűek, súlyosak, vagy a kezelés ellenére visszatérőek! Hogyan kell kezelni az ótvart? A nem hólyagos ótvar elsősorban felületi kezelést igényel, azonban kiegészítésként szükség lehet szájon át szedendő antibiotikumra is. Az angolszáz ajánlás (NICE) lokális kezelésre első választandó szerként fusidic savat tartalmazó készítményeket javasol, ilyen a hazánkban is elérhető FUCIDIN krém/kenőcs. Ezt naponta 3-4 alkalommal kell az érintett bőrterületre kenni. Mielőtt a krémet alkalmazzuk javasolt bő szappanos vízzel megtisztítani az ótvaros területet , egészen addig, amíg ez nem okoz fájdalmat vagy kellemetlen érzést.     Lokalis kezelésre egyéb itthon is beszerezhető készítmények is rendelkezésre állnak, ilyen pl. a mupirocin tartalmú BACTROBAN krém/kenőcs, az ajánlás viszont ezt a készítményt csak akkor javasolja, ha igazolt MRSA (methicillin-rezisztens Staphylococcus Aureus) fertőzéssel állunk szemben.     Szintén ajánlott a retapamulin tartalmú, viszonylag újnak számító antibiotikumos krém, az ALTARGO használata, melynek hatásossága ugyanolyan jó mint a fusicid savét tartalmazó krémeké (Fucidin krém). Az uptodate.com is külön felhívja a figyelmet arra, hogy a mupirocint tartalmazó bactroban krém csak MRSA fertőzés gyanújában alkalmazandó, és elsőként vagy a FUCIDINNEL vagy az ALTARGOVAL kell a kezelést megkezdeni.   Hyperol, Neomagnol? NEM! Felületesen alkalmazható fertőtlenítő szerek mint pl. az itthon ótvar kezelésében “megszokott” módon alkalmazott neomagnol vagy hyperol használata NEM AJÁNLOTT, mivel egyrészt nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték hatásosságukat illetően, másrészt a bőr irritációját okozhatják! Az alkoholos bőrfertőtlenítők használata szintén nem ajánlott, mivel tovább száríthatják és repedezetté tehetik a gyermek bőrét! Az antibiotikus krémekkel történő kezelést az angolszáz NICE és az Uptodate.com is minimum egy hétig javasolja! Ha az egy hetes FUCIDIN krémmel történt kezelés során nem tapasztalunk javulást, akkor az Uptodate.com ajánlása szerint érdemes ALTARGO krémre váltani, illetve szükség esetén szájon keresztül szedhető antibiotikus kezeléssel is kiegészíteni a terápiat! Ebben az esetben vegyünk mintát az érintett ótvaros területről és küldjük mikrobiológiai vizsgálatra! A nem hólyagos, de nagyobb kiterjedésű gennyes bőrelváltozásokat szájon át szedendő antibiotikummal kell kezelni. A NICE antibiotikumra vonatkozó ajánlásai a következők: Flucloxacillin: szájon át, 7 napig, naponta 4-szer, hazai gyógyszeradatbázisban nem elérhető. Clarithromycin: penicillin allergia esetén szájon át, 7 napig, naponta 2-szer, hazai gyógyszeradatbázisban elérhető. Erythromycin: penicillin allergia esetén, szájon át, 7 napig, naponta 4-szer, hazai gyógyszeradatbázisban elérhető. Az uptodate.com ajánlásai a következők: Dicloxacillin: szájon át, 7 napig, hazai gyógyszeradatbázisban nem elérhető. Cephalexin: szájon át, 7 napig, 2-szer naponta, hazai gyógyszeradatbázisban elérhető. Abban az esetben, ha az ótvar kapcsán az MRSA fertőzés gyanúja felmerül, javasolt doxycyclinre vagy clindamycinre váltani, azonban vegyük figyelembe, hogy doxycyclin 8 év alatti gyermeknek nem adható! (fogfejlődési rendellenesség). Makacs, nehezen gyógyuló ótvar esetén mindig gondoljunk a háttérben esetlegesen meghúzódó egyéb betegségekre is, mint pl. nem megfelelően kezelt ekczéma, vagy rühesség! A hólyagos ótvar mindig szájon keresztül adandó antibiotikum terápiát igényel, ebben az esetben a felületi kezelés biztosan nem elégséges!   “TAKE HOME MESSAGE”, ÚTRAVALÓ ÜZENET SZÜLŐKNEK: 1, az ótvar magától gyógyuló kórkép, de az előzőekben részletezett okok miatt kezelése szükséges! 2, az ótvaros területet minden nap, akár többször is szappanos vízzel kell megtisztítani! 3, figyeljünk a gyakori kézmosásra! 4, tartsuk a gyermek körmét rövidre vágva, az ótvaros területet gyermekünk ne vakarja! 5, kerüljük a közös törölköző használatot a fertőzés ideje alatt! 4, nem hólyagos, kis kiterjedésű ótvar kezelése elsőként antibiotikus krémmel történjen! A kezelés időtartama az ajánlások alapján minimum 7, de inkább 10 nap. Nem javuló, vagy romló állapot esetén kezdjünk szájon át adandó antibiotikumot! 5, a hólyagos ótvar mindig szájon át adandó antibiotikum adását igényli! 6, hyperol, neomagnol terápia alkalmazása NEM AJÁNLOTT!   Forrás: 1, NICE impetigo, last revised in July 2015 2, Uptodate.com impetigo, topic last updated 11 Sept, 2016 3, pharmindex.hu   Dr. Szakács Krisztina  

Kötelező jogi tájékoztató

Az oldalon található információk csak tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, diagnózist, kezelést, ezért panaszával mindig forduljon szakemberhez! A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!