Tisztelt Páciensek!
Doktornő jelenleg szülési szabadságon van. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a laborszolgáltatás, receptfelírás zavartalanul üzemel. A távkonzultációra és konzultációs időpontok foglalására egyelőre határozatlan ideig nincs lehetőség. Április és október közötti időszakban lemondott kontroll konzultáció helyett, a jövőben nem tudunk másik időpontot biztosítani.
Szíves megértésüket köszönjük!
Elöljáróban szeretném elmondani a következőket:
1, Nem azért készítettem el ezt az összefoglalót, hogy a „szakértők” (hívjuk összefoglaló néven így őket), akik bátran cikkeznek mindenféle felelősség és konzekvencia nélkül támadólag lépjenek fel ellenem csak azért, mert a betegek panaszát nem negálom és segíteni szeretnék rajtuk. Igazán tisztelem mindenki munkáját, csak azok véleménye, akik a gyógyító tevékenységben nem vesznek részt számomra nem mindig releváns, főként, ha ellenkezőjét látom, tapasztalom annak amit ők állítanak.
2. Örülök hogy sokaknak a koronavírus elleni vakcinák nem okoztak vagy okoznak különösebb problémát, akkor ez az összefoglaló nem nekik szól. Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés és panaszaik alakultak ki, melyekkel minden orvosnak kötelessége lenne foglalkozni, de minimum nem negálni azokat!
3. Az összefoglaló saját praxisomban alkalmazott off-label, illetve alternatív megközelítésekről szól, amelyekre leginkább azért volt szükség, mert a konvencionális orvoslás csődöt mondott. Szeretném kihangsúlyozni, hogy alkalmazom a konvencionális gyógyászat eszközeit is, ha szükséges írok gyógyszert és ismerem az aktuális szakmai protokollokat is. Szakmai tevékenységem azonban ennél túlmutat.
4. Ebben az összefoglalóban nem az alapoktól indulunk, de igyekszem a lehető legvilágosabban fogalmazni a lehetséges terápiákat illetően. Egy ilyen összefoglalóban kizárólag általánosan szabad beszélni a terápiás lehetőségekről, minden beteg panasza és laboreredménye individuális, ezért a terápiát is úgy kell összeállítani. Anamnézis, tünetek, laboreltérések egyéb vizsgálati leletek együttes elemzése szükséges.
5. Szívből remélem, hogy az összefoglalóval sokaknak segítséget, megnyugvást és reményt adhatok gyógyulásukat illetően és arra kérem őket, egy percig se mondjanak le magukról, egészségükről vagy a gyógyulás lehetőségéről! Sokan fordultak hozzánk panaszaikkal és az a tapasztalatom, hogy a legtöbbjüknek csapatommal tudtunk segíteni.
Az eddig megismert mellékhatásokról
Már néhány órával az oltás beadását követően jelentkezhet endothelitis (érbelhártyagyulladás), vérrögképződés vagy ideggyulladás, illetve egyes szervek gyulladása pl. szívizomgyulladás vagy májgyulladás. A gyulladásos kórképek akár hetekig is eltarthatnak, ennek oka hogy a szervezetbe jutott genetikai információról leíródó tüskefehérje (spike protein) a vártnál tovább marad a szervezetben.
Vannak olyan tünetek, panaszok melyek sajnos késleltetve jelenhetnek meg a pácienseknél. Ilyen pl. a krónikus fáradtság vagy a cikluszavar (ez a legtöbb esetben vérzészavart jelent), illetve az sem ritka, hogy a már ismert autoimmun betegségek tünetei rosszabbra fordulnak, illetve a jól beállított gyógyszeres kezelés ellenére is kibillen az egyensúlyból a páciens. Gyakori panasz a szorongás, belső feszültség, depresszív epizódok.
A vakcina összetevői közül a nanoméretű lipidrészecskék egyik aggályos összetevője a polietilén-glikol (PEG), melyet több gyógyszerben is alkalmaznak vivőanyagként. Gyakori alkalmazás esetén allergiás reakciót, súlyos esetben anafilaxiás sokkot is okozhat.
Praxisomban egy esetben MCAS-val (masztocitaaktivációs szindróma) is találkoztam, mely során a sorozatos hisztamin felszabadulás miatt fellépő gyulladásoktól szenvedett a páciens. A PEG rengeteg más hétköznapi használatban levő termékben benne van pl. kozmetikumok vagy mosó és tisztítószerek.
Lehetséges terápia:
A másik problémás komponenst a kationos lipidrészecskék jelentik. Ezekről egyértelműen tudjuk, hogy gyulladáskeltők lehetnek, illetve lebomlásuk nehézkes. A vakcinációkat követő májenzim emelkedések hátterében is állhat ez az alkotóelem.
Praxisom páciensei közül előfordult egy másik ismert mellékhatás is, ez pedig a cikluszavar. Sajnos igen elhúzódó is lehet, kezelése semmi esetre se történjen fogamzásgátlók vagy egyéb szintetikus hormonok adásával!
Lehetséges terápia: gyulladáscsökkentés minden létező eszközzel. Magas dózisú C-vitamin orálisan vagy vénásan, NAC (N-acetil- cisztein) alkalmazása. Ezzel érdemes óvatosan bánni, hiszen a NAC kelátor tulajdonsága ismert, ezért a nehézfémek kiürülését nem, inkább csak átrendeződését biztosítja (mindig kérjen segítséget ezzel kapcsolatosan!) Jó hatásfokkal alkalmazható egy gyógynövény az artemizin, illetve a melatonin, mely nem csak szervezetünk egy ismert hormonja, hanem kiváló antioxidáns. Ne vegyen be melatonint közvetlenül lefekvés előtt, inkább azt megelőzően 1-2 órával tegye!
Cikluszavar esetén jusson eszébe a jódpótlás! A méh, a petefészek, az endokrin szervek mind jódigényes szerveink, azaz a megfelelő működéshez a jód bevitele nélkülözhetetlen!
A szívben és az érrendszerben keletkező gyulladások és trombózis kezelési lehetőségei
A mellékhatások közül talán ezek a potenciálisan legsúlyosabbak. Ez nem titok, erről beszélni kell, a vakcinagyártók is felhívják erre a figyelmet a tájékoztatóban (pl. Astra Zeneca vagy a Pfizer vakcinák esetében).
Amikor egy szövet vérellátásra romlik (pl. gyulladás következtében), akkor a vérrögök is könnyebben alakulnak ki, melyek tüdőembóliát is okozhatnak. A vérlemezkék, a fibrin, a komplementrendszer aktiválása révén mikro- és makrotrombusok egyaránt kialakulhatnak.
Az általános gyulladáscsökkentést ilyen esetben nagyon komolyan kell venni és ha szisztémás gyulladása van a páciensnek, laborleletei is ezt igazolják, akkor gyógyszeres terápiát kell indítanunk.
Létezik olyan gyógyszer, mely több kutató és praktizáló orvos szerint nagyon hatékony, mégis világraszóló üldöztetésnek van kitéve, ezért összefoglalómat nem kockáztatom azzal, hogy erről írjak. Egyre több a beteges Facebook posztoló a gyógyszert illetően, - minap olvastam egyet, állítólag Phd végzettséggel bíró orvos a szerzője. Őszintén szólva az egész felvetését elkeserítőnek tartottam, ugyanis minden szakmai megalapozottság nélkül, összeesküvés-elméleteket emlegetve számos beteget félrevezetett.
Aki utána szeretne nézni ennek a gyógyszernek, az megteheti, hiszen elég információ áll rendelkezésre. A gyógyszerről az FLCCC protokollokban az érdeklődők sokat olvashatnak.
Egy másik, igen ígéretes, kiváló gyulladáscsökkentő, az LDN – low dose Naltrexon (alacsony dózisú Naltrexon).
Sajnos a készítmény drága, de elérhető. A Naltrexon egy eredetileg pszichiátria kezelések során alkalmazott gyógyszer, főként addikcióban szenvedő páciensek esetében alkalmazták. Nagy dózisban (legalább 50 mg) az opioid receptorokat blokkolja. Ha kisebb dózist használunk, akkor az opioid receptorokat serkenti, a gyulladást erősen csökkenti, a neuro-endokrin rendszer működését stimulálja, a fájdalmat erőteljesen csökkenti.
Gyulladáscsökkentő potenciálja miatt előszeretettel alkalmazott off-label gyógyszer a holisztikus endokrinológiában, anyagcsere-gyógyászatban és immunológiában is. Az LDN alkalmazása több éve része praxisomnak, sok tapasztalatom van a gyógyszerrel. Jelentősen csökkenhet a vérsejtsüllyedés, a CRP (C-reaktív protein), csökken az Anti-TPO, Anti-TG és javulnak a vérzsírértékek.
Az LDN a trombózis ellen nem hat, de alapvető gyulladáscsökkentő terápiának kiváló!
A trombózis diagnosztikája, fő kezelése nem az endokrinológiai szakrendelés tárgykörébe tartozik, mindenesetre a trombózisok kialakulásának megelőzése érdekében érdemes lehet a D-dimer érték követése.
Tapasztalatom alapján sokan alkalmazták az Aspirin (ASS- acetilszalicilsav) szedését, ez azonban kizárólag csak profilaktikus terápiaként jöhet szóba. Ez kiegészíthető Nattokinázzal (ennek viszont már a kialakult rögökre is van feloldó szerepe), illetve a Serrapeptáz, mely az amiloid típusú rögöket is képes feloldani.
Ha komoly tünetei vannak a páciensek (fulladás, köhögés-nehézlégzés, lábdagadás stb.) és a D-dimer értéke pozitív, akkor orvosa klasszikus apixaban tartalmú vérhígítókhoz fog folyamodni. A heparin alkalmazása is szóba jöhet, de annak alkalmazása másodrendű. Amennyiben vérhígító terápia alkalmazására kapnak javaslatot orvosuktól, a kezelést fogadják el, ne kételkedjenek benne, mert a terápia ezen része életmentő lehet!
„Doktornő! Szeretném a tüskefehérjémet semlegesíteni!”
Hogy egy orvos szakmai megnyilatkozásaiban mennyire használhatja ezt a kifejezést, még nem tudom megítélni. Azt viszont igen, hogy a magas SARS COV 2 IgG ellenanyagszinttel bíró páciensek esetében (ez ugye magas spike terheltséget is jelent egyben), milyen természetes kiegészítők alkalmazhatóak az állapotjavulás érdekében.
Természetes módszerek közül említettem az artemizint, melyről ismert hogy blokkolja a sejt felületén a tüskefehérje kötődési pontjait, NAC (N-Acetil-Cisztein) nagy dózisban történő alkalmazását, melyről sokan nem tudják hogy egyben kelátképző is, így az 50 mg/nap dózist általánosságban soha ne lépje túl! Amennyiben orvosi felügyelet mellett szedi a NAC-ot, akkor a dozírozásban lehet már eltérés.)
A sejtmembránok regenerálása
Erre a célra két igen hatékony készítmény bátran használható. A foszfatidilkolin és foszfatidilszerin.
A foszfatidilszerin csökkenheti a kortizolszintet, ezért mindig este tanácsos bevenni.
Antioxidánsok
Sokféle ismert és az elváltozásoknak megfelelően többet is lehet alkalmazni, egyről szeretnék egy kicsit részletesebben írni. A glutation népszerű, de az amalgám töméssel rendelkező pácienseknek alkalmazásával vigyázniuk kell!
A glutation egy olyan táplálékkiegészítő, amit nagyon sokan szednek, de a legtöbb esetben sajnos nem veszik figyelembe az adott készítmény sajátosságait. A szervezetünkbe bevitt glutation felszívódik és bekerül a vérbe. A glutation egy 3 aminósavból álló tripeptid, a gyomor-bél traktus korai szakaszában az emésztőenzimeknek köszönhetően szerkezete megbomlik.
A liposzómális glutation sokkal jobb választás, mert a molekula foszfolipid burokba van csomagolva, mely burok rendkívüli mértékben hasonlít a sejthártyához. Ezzel lényegében – a sejtek hártyájával könnyen egybeolvadva-, bejuttathatja közvetlenül a sejtekbe a glutation molekulát. A glutation helye a sejten belül van, ezért oda kell hogy bejusson, hatását csak ott tudja kifejteni.
Mivel a glutation a sejtek között esetlegesen megbúvó higanyt megkötheti és a sejtbe szállíthatja, ezért ennek alkalmazását nagyon meg kell gondolni! Fontosak az anamnesztikus adatok ( vakcináció, vizsgálatok, fogtömések a múltban, hőmérő balesetek stb.) Sokszor előfordult már velem, hogy különféle gyártók glutation kapszulái, készítményei miatt konfliktusba kerültem. Sajnos a gyártók ennek veszélyét egyszerűen nem hajlandóak elismerni.
Összefoglalómban a teljesség igénye nélkül arra próbáltam rávilágítani, hogy van megoldás, léteznek off-label szerek, melyek az aktuálisan fennálló panaszok ellen alkalmazhatók.
Nekem azt mondta az orvos, hogy „NEMATTÓLVAN”!
Sajnos az a tapasztalatom, hogy a legtöbb esetben amikor egy páciensem ezt az ikonikus mondatot más kollégáktól megkapta, csak erősítették benne a gyanút. A páciens jött, kezelést kért, én elfogadtam az anamnézisében említetteket és aszerint is indítottuk a terápiát. Tagadás helyett a konstruktív együttműködésben hiszek.
VÉGSZÓ
Oltott és oltatlan pácienseimnek továbbra is orvosa vagyok. Bárhogy is döntöttek a múltban, akár jól, akár rosszul; AZ EGÉSZSÉGRŐL LEMONDANI SZIGORÚAN TILOS! Keressék a holisztikusan gondolkodó szakembereket, a nyitott orvoskollégákat, az igazi gyógyítókat, segítőket!
Mindenkinek jó egészséget és teljes gyógyulást kívánok!
dr. Szakács Krisztina
Endokrinológia és anyagcsere-betegségek szakorvosa
Immunológus szakorvos – jelölt
Az oldalon található információk csak tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, diagnózist, kezelést, ezért panaszával mindig forduljon szakemberhez! A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!